Leap Year

Az utóbbi időben kicsit pihengettem, komoly dolgot nem csináltam. Kell ilyen is. Nézegettem a fotózásról szóló oldalakat és egyre jobban szeretnék már egy komolyabbnak mondható gépet. Tudom, nekem egyelőre egy kisebb kategóriás gép is elég lenne, aztán ha fejlődnék… Na majd látjuk.

leap_year

Az este megnéztük a Szökőhév című filmet. A jólábú néni már az első percekben oda vonzotta a figyelmemet. Kellemes, könnyed film. Nem terheli le az agyat, egy jó vacsora utáni szórakozásnak is elmegy. A történet szerint a néni azt várja, hogy megkérjék a kezét, de nem így lett.

Közben kitalálja, hogy a kezébe veszi a dolgokat és elindul a fiú után. Hogy hogyan és ki kér meg kit? Na ezt már nem árulom el. Rég volt ilyen kis szórakoztató film, ebben a stílusban persze. Ajánlom!

Kutyakiállítás

Tegnap elmentünk az Agrárra és jól megnéztük a kutyákat. Sosem voltunk még ilyen eseményen, úgy gondoltuk hajrá. A kedves olvasó sejthet mögöttes szándékot, szerintem nem is téved. Mi 10-re mentünk, kevés várakozás után be is gyűltünk és már mentünk is.

Egész nagy esemény ez, ahogy láttuk. Különböző kategóriákhoz bizonyos körök tartoztak, ahol egy nemzetközi zsűri döntötte el, hogy ki is kapja a kategóriagyőztesnek járó nyakbavalót.

golden

Már hétfőn lebeszéltem egy miskolci testvérpárral, hogy mindenképpen megnézzük a beagle kutyáikat. Nagyon sok szép kutya volt, én nem sokat ismertem közülük. Azok a szétfodrászolt és kutyakozmetikázott ebek annyira nem jöttek be.

Sokat időztünk a golden retriever-nél, a beaglenél és nagy kedvencem lett a berni pásztorkutya. Jó nehéz lesz ez a döntés igazából, ha mégis rászánjuk magunkat.

Este még felnéztünk a debreceni Jazz napokra, át kellett mosni a vesét négy sörrel. A Hal közben és a Modem udvarán voltak koncertek. Nagyon hangulatos volt, nem is értem miért nem voltunk többször és máskor is.

Oblivion

Tom Cruise maid minden évben feltűnik, gyártja a filmeket rendesen. Egy sci-fi-ben alakított most, egyik partnere Olga Kurylenko volt. Őt láthattuk már James Bond filmben is. Kötelezően megjelent Morgan Freeman is. Valahogy őt is becsempészik a mostani filmekbe. Nagyon szép volt ebben a filmben Andrea Riseborough, nálam itt lenyomta Olgát is.

oblivion

Filmet akartam leírni és jól elkalandoztam? Igen. A film technikailag nagyon jól meg volt csinálva, de egy hálivúdi produkciótól elvárható. Túl sok újdonságot nem hozott a sci-fi környezet sem. A CGI kiváló volt.

Egy történetnél mindig figyelem, hogy mikor kerül elő az iPad és nézek fel gyorsan a netre. Sajnos ennél is elő került. A végére meg kicsit zagyva lett a történet. Nem az év filmje, az már tutti.

The Call

Jó filmnek hallottam, meg is kellett bizonyosodni róla. Halle Berry meg ebben is szép. Nagyon jól össze van pakolva a csaj. A film a 911-esek életét mutatja be egy kicsit. A 911 az amerikai segélyhívó szám, ha valaki nem tudná. Láthatjuk, hogy mekkora nyomás van rajtuk, hogyan próbálják megoldani az ügyeket. Néha húzni kell az időt, néha hazudni kicsit. Pszichikailag tartani kell a lelket a bajba jutottakon.

thecall

A film izgalmas volt, végig fenn tudta tartani a feszültséget. Sajnos a vége felé elromlott, hiteltelenné vált számomra. Ugyanis a film problémájának megoldását rányomták a főhősre. Minden rendőr ezen az ügyön dolgozott, erre ő odament és elintézte egyedül a csúnya bácsit. Itt vettem magamhoz az iPad-et. Itt hirtelen nem lett okés.

Jó film, feszültséggel teli, ajánlom azért ezt.

Grillezéses este

Tegnap nagyon jó kis napunk volt, már a reggel és a délelőtt is kiválóan telt. A délutánba belefért egy kis pihenés és podkeszt is. Az idő annyira kellemes volt, hogy nagyon sokat voltunk kint. Élveztük a napot, még akkor is, ha néha elbújt egy felhő mögé.

Meglocsoltuk a növényeket és a füvet, régen volt már komolyabb eső és kellett a víz már. Sajnos a füvünk minden évben kiég, a locsolás nem olyan hatásos, mint a természetes csapadék. Fura, a gazoknak mindegy…

grill2

Úgy gondoltuk, hogy grillezünk egy jót a kinti szép időben. Így is lett. Nagyon jó volt, befaltunk rendesen, csúszott hozzá egy kis sör is. Egy zsugor sör volt itthon nem is tudom már mióta, de még nem nyúltam hozzá sem.  Igaz hiányzik már belőle, mert voltam egy buliban, ahova vittem belőle.

A grill után úgy döntöttünk, hogy maradunk még kint. A hideg picikét csípett, de nem vészesen. Meglepő módon a szúnyogok sem jártak most.

Gru 2

Elmentünk ma megnézni a fenti filmet. Nagyon jól szórakoztunk, szórakoztam. Nekem sokkal jobban bejött, mint a Monster University, pedig az Pixar alkotás. Valamiért viccesebb volt, a történet fonala is jobban elkapott. Jók voltak a kis beszólások, kihasználva a magyar nyelv szépségeit. Pl. a lány elkapta a GRUbeólát.

Gru 2

A kis mignonok sem mentek át túlzásba, maradtak kis cuki figurák. Ajánlom mindenkinek a filmet.

Hosszú idő óta ez volt az első 2D-s filmünk a moziban. Most direkt így mentünk el. Azt kell, hogy mondjam: a film sokkal jobb minőséget produkált, mint az utóbbi filmek, melyeket 3D-ben láttam. Nem kellett szemüveg sem, amely a fényerőből jelentőset levesz, tompábbá teszi a hatást. Ezzel együtt élesebbnek, dinamikusabbnak érzékeltem a filmet. Lehet, hogy a 3D marad itthoni szórakozás. Azért a hatalmas vászon még mindig ott van.

Campus 2013

Mivel volt bérletünk, így minden napra benéztünk. Voltak előre kiszemelt koncertek, ezeket akartuk fogyasztani. Több-kevesebb sikerrel abszolváltuk.

Szerda: ahogy ez lenni szokott, a nulladik nap nem olyan nagy felhajtással járt, mint a többi. Ez már a napijegy árán is érződött, ez csak 2500 Ft volt, míg a továbbiakra 5900 Ft. Ez a nap a bérletünk felcsatolására volt jó, kicsit bejártuk a helyszínt, tesztelésre került a sör is.

Csütörtök: elnéztünk a Dumaszínházra, de olyan sokan voltak, hogy így nem sok értelme volt a dolognak. Mogács Dániel és Kiss Ádám nyomta egyébként. A Csík zenekart jól lekéstük, a Bori közönségtalálkozónak a végére értünk oda. Aznap a fő attrakció a Quimby volt. Őket jól megnéztük, egészen jól nyomták. Volt egy lánykérés a koncert vége után, ami inkább uncsi, giccses és számomra nem is vicces volt. Nem tudom, de ez most divat lett. Kicsit Borizás volt még, meg sörizés. Tovább »

A 632-es kódex

Délelőtt elolvastam a harmadik dos Santos könyvet, A 632-es kódex-et. Talán ez állt hozzám a legmesszebb. Egy halálesettel indít, egy éppen kutató professzor hal meg az első oldalakon. A régi, jól ismert professzorunk meg átveszi a kutatásait és új, érdekes tényeket tár fel.

Ebben a műben is lesz családi szál. Valami miatt szereti a családot belehozni a történetbe. Egy kis izgalom, megcsalás. Itt már gyereke is lesz a főszereplőnek, aki betegséggel született. Ez még fokozódni is fog, nem lövök le semmit.

632-es-kodex

Azt kell mondjam, hogy ez a műve bizony nem tetszett. Olyan 50% körül teljesen érdektelenné vált a sok név által. Túl sok nyelvészkedés van benne. Spanyol és portugál nyelvű idézetek, melyek nem kerültek fordításra. Értem én, hogy miért: a leírt szövegben láthatóak a kapcsolatok, melyeken lovagol majd az író.

A történész brazília felfedezését szeretné megfejteni, de más irányba terelődik a könyv. Kolombusz története jön a képbe. Sokat – nekem túl sokat – foglalkozik a névvel, illletve származásával. Természetesen eljutunk a címben említett rejtélyes kódexhez is.

Az utolsó lapokon a legfontosabb irodalom, mely ebben az esetben túl sok lenne, így csakis a legfontosabbakat emeleki ki. Ott rögtön el is árulja, hogy sok tudományos elméleten alapszik ez a könyv, de továbbra is fikció marad. Ami nem baj, de engem nem kötött le eléggé. Vártam, hogy vége legyen.

Két könyve maradt, csak el kellene olvasni azokat is.

Két film

Az esténket a filmek teszik ki, kettőről még nem írtam.

Transz: képrablás, bonyadalmak. Hasonlókat láttunk már, de ezt a megoldást még nem. Kellemes, nézhető, érdekes, kicsit csavaros volt. Volt egy pszichológus néni és ő vette át az irányítást. Ajánlom, nézd meg! A néni sem csúnya jószág.

Parker: rablás, bosszú. Sok változatban láttuk ezt is. Valami miatt visziont nézhető, fenntartotta az érdeklődést. Ennek a kopasz srácnak sosem tudom a nevét, volt még pár híresség benne. Az isteni J. Lo nagyon jó kis nőcske.

parker

Óz 3D

Mostanában a nyári szünetre való tekintettel előkerültek a mesefilmek. Az Aranyhaj 3D és az új Óz 3D ment esténként. Én egyiktól sem voltam elhalva, pedig az elsőt nagyon dicsérték. Nem volt annyira poénos sem, aranyos sem. vagy csak simán nem nekem való és kész. Az új Óz jól volt megcsinálva, de nekem még így 3D-ben is kevés volt.

Most a nyári pangásban nem sok jó film lesz, lehet valami sorozatot kéne előszedni ismét. A 24 piszok sok lenne, annyi időt most nem szánok ilyesmire. De ha nem lesz filmezés, az sem baj.

1 2 3