Tűzkár

A tűz borzasztó erejű elemi csapás, talán a legveszélyesebb mind közül.

Ami elázott az kiszárad, amit elfújt a szél, azt össze lehet szedni, de ami a tűz martaléka lesz, az örökre elvész.

Annak idején a tűzvédelmi oktatáson úgy kezdte az előadást az oktató, hogy „Ugye félünk a tűztől? Ha igen, akkor nem eléggé.

A tűz egy endoterm folyamat, melynek során az éghető anyag oxigén felvételével heves oxidációs reakcióba lép, miközben fény és hő szabadul fel.

Ez talán egy kicsit túl tudományosan hangzik, pedig valójában az égés egy igen egyszerű folyamat.
Ami képes nagy hő kíséretében oxigénnel hevesen reagálni, az éghető.

Másik változata a lassú égés, melynek során ugyan nem szabadul fel akkora fény- és hőmennyiség, de az oxidáció itt is végbemegy, még ha lassabban is.

Éppen ezért veszélyes bemerészkedni egy látszólag kialudt tűz helyszínére, ugyanis a levegőtől, vagyis az oxigénforrástól elzárt, izzó, tehát lassan égő anyagok újra begyulladhatnak, ha megbolygatjuk őket.

Az otthonunkban is számos dolog okozhat tüzet, ezért fokozott óvatossággal kell eljárni minden ilyen esetben.

Hiszen ha a lángok továbbterjednek, akkor a szomszédok, közelben lakók házaiban, ingóságaiban is súlyos károk keletkezhetnek.

Fokozott tűzveszély

Fokozott tűzveszély

Mind családi házban, mind pedig társasházban sűrűn előfordulnak olyan berendezések, körülmények, tárgyak, melyek fokozottan tűzveszélyesek.

Most nem arra szeretnék kilyukadni, hogy innentől kezdve rettegjünk betegesen a gáztűzhelytől és a vasalótól, hiszen megfelelő odafigyeléssel minden hőforrás kordában tartható (ha belegondolunk, vannak olyan szakmák, amelyek akár 1600°C-os hőmérséklettel is dolgoznak), főleg az olyanok, melyek otthoni használatra lettek tervezve. 

Egy átlagos háztartásban megtalálható, leggyakrabban tűzesetet okozó dolgok:

  • Tűzhely, főzőberendezés 
  • Vasaló
  • Hajsütővas
  • Sütés, főzés
  • Korszerűtlen elektromos hálózat
  • Nem megfelelően használt elektromos eszközök
  • Karácsonyfa
  • Gyertyák, mécsesek
  • Dohányzás
  • Gyermekek elől nem megfelelően elzárt tűzveszélyes eszközök
  • Tűzijátékok
  • Fűtőberendezések, kályhák, kandallók
  • Kéménytűz

Ha belegondolunk, az itt felsoroltak közül mindegyik potenciális tűzforrás csak és kizárólag körültekintést és minimális odafigyelést igényel ahhoz, hogy ne okozzon katasztrófát.

Az építőanyagok és az építkezési szabványok fejlődésével már nem fenyeget olyan esemény, mint az 1666-os londoni nagy tűzvész, amikor a város jelentős része, mintegy 13 200 ház semmisült meg mindössze három nap leforgása alatt, de azért az se kellemes, ha pont a mi fejünk fölül ég le a tető.

Ha betartunk bizonyos szabályokat, akkor már a legelején megakadályozhatjuk a lángok elterjedését, és ezzel komoly anyagi károktól óvhatjuk meg saját magunkat. 

Óvintézkedések, teendők

Óvintézkedések, teendők

Még ha esetleg tüzet is fog valami a házban, lakásban, a legjobb, amit tehetünk, hogy nem esünk pánikba.

Ugyanis a kapkodás nagyon sokszor csak ront a helyzeten.

Aki meggondolatlanul cselekszik, az sajnos lehet, hogy meg is fizeti az árát, ezért jó, ha minden eshetőségre felkészülünk, esetleg még akár egy tervet is összeállítunk.

De mindenek előtt érdemes tudnunk, hogy a különböző fajta tüzekkel hogyan érdemes bánni, mit nem szabad csinálni.

Például igen gyakori eset, hogy lángra kap a túlhevített sütőolaj.

Mi a felkészületlen ember első reakciója, ha tüzet lát?

Vízért nyúl.

Olajtűz esetén ennél rosszabbat nem is tehetnénk, ugyanis a víz fajsúlya kisebb az olajénál, tehát lesüllyed az aljára, ahol viszont a forróság következtében azonnal elpárolog, ezzel gyakorlatilag egy miniatűr robbanást hozva létre, ami szétteríti a környezetben a lángoló olajat.

A víz normál esetben azért oltja el a tüzet, mert lehűti, és elzárja a légköri oxigén elől a felületet.
Az oxigéntől való elzárás a cél ebben az esetben is, viszont ebben az esetben ezt a legjobban az adott edény fedőjével érhetjük el.

Tehát ha az olaj meggyullad, akkor azonnal fejük le, és zárjuk el alatta a hőforrást, hogy ne hevítse tovább.

Egy másik, igen gyakori okozója a lakástüzeknek az őrizetlenül hagyott gyertya vagy mécses, melyek jó esetben maguktól elalszanak, ha elfogy az égésüket tápláló paraffin viasz, viszont ha eldőlnek vagy kiborulnak, akkor nagyon csúnya következményei lehetnek.

Szintén katasztrofális következményei lehetnek, ha nem figyelünk oda a karácsonyfára.

Szép ünnep a karácsony, de igazi rémálommá is válhat, ha nem tesszük meg a kellő óvintézkedéseket.

Alapból a fenyőfa egy könnyen égő, gyantás fa, amely hirtelen ég nagy hővel és lánggal, ha ezt kombináljuk gyertyával, csillagszóróval, zárlatos égősorral, akkor kész a tragédia.

A legjobb, amit tehetünk, hogy nem vásároljuk meg túlzottan előre a fát, hanem még viszonylag frissen állítjuk fel, nem a fűtött szobában tároljuk, mert ott hamarabb kiszárad, valamint korszerű, LED-es égősort használunk a nagyitól örökölt, elavult, sorosan kötött izzók helyett.

Szintén általános hiba a szobában, ágyban dohányzás.

Ha felidézzük Bacsó Béla „A tanú” című örök klasszikus filmjét, Pelikán József gátőr háza is azért ég le, mert még alvás előtt az ágyban merengve rágyújt egy cigarettára, ami a főszereplővel ellentétben nem alszik el, hanem tovább ég.

Ha nem áll rendelkezésünkre terasz vagy erkély, ahol szabadon füstölhetünk, akkor is legalább annyival tudunk javítani a saját helyzetünkön, hogy kövezett, szövetekkel kevéssé ellátott helységben, például a konyhában dohányzunk, tűzálló hamutartót használunk, és figyelünk, hogy a csikk mindig el legyen nyomva. 

Jó a meleg, de azért ne vigyük túlzásba

Jó a meleg, de azért ne vigyük túlzásba
Mind szilárd tüzelésű, mind pedig gázüzemű szobai hőforrásnál érdemes fokozottan vigyázni.  Egy cserépkályha vagy egy kandalló hihetetlen jó meleget és otthonos hangulatot tud varázsolni a házban, viszont érdemes fokozott óvatossággal kezelni. A fa, bármennyire remek fűtőanyag is, sajnos hajlamos pattogni, szikrákat vetni, ami egy szőnyeggel vagy egyéb éghető szövetanyaggal találkozva hamar nagy lángokat képes okozni. Éppen ezért érdemes a tűztér nyílásától bármiféle textilt, szőttest, drapériát messze elhelyezni, valamint szikrafogó tálcát tenni a földre. Fontos még, hogy tűz- és robbanásveszélyes anyagot, gyújtófolyadékot, üzemanyagot soha ne tegyünk a tűztérbe, mert egyrészt tönkreteheti a kandallót, kályhát, másrészt tovább fokozhatja a veszély kockázatát. 
Elengedhetetlen, hogy a kémény rendszeresen karban legyen tartva és ellenőrizve, ugyanis az ott lerakódott korom kéménytüzet okozhat.  Vagy használjunk kéménytisztító adalékot, vagy hívjuk ki rendszeresen kéményseprőt, és minden szezon elején tisztítsuk meg a kürtő alját a hamutól, koromtól. Gázüzemű fűtésnél, például konvektoroknál, legyen szó akár régi, akár pedig modern darabról, sose felejtsük el, hogy a gáz akár robbanásveszélyes is lehet. Ha sokadik próbálkozásra sem akar meggyulladni odabent a láng, viszont gázszagot érzünk, akkor semmiképpen ne próbálkozzunk tovább, hanem zárjuk el a készüléket, szellőztessünk ki, és mihamarabb lépjünk kapcsolatba egy szerelővel. Az égéstermék kivezetése is fontos, figyeljünk oda, hogy a távozó gázok útja szabad legyen, különben azok visszajöhetnek, és már kész is a szénmonoxid-mérgezés.