ballor.hu

Ranger, a kezdők karaktere

Meglátásom szerint kezdőként, összehaknizott cucc nélkül mindenféleképpen hunter alapú karakterrel érdemes gyúrni a játékot. Egyrészről azért mert a hunter mastery nagyon jól össze van rakva, és sok olyan hasznos dolog van benne, ami kezdőként igen jól jöhet, másrészről mert az ütés (értsd íjászként: lövés, azaz maga a hit a játékban) a karakterhez képest magasan túlszárnyalja más kezdő karik ütését, ráadásul az íjász elképesztően jó tömegoszlató karakter: minél több az ellenség, annál jobb, bármilyen paradox módon is hangzik (lásd később).

Tehát az első körben végy egy huntert, ez legyen az első mastery, ehhez válassz majd másodikat.

A hunter mastery

Kezdésként lehet olyat csinálni, hogy a kari kezébe adsz valamilyen fegyvert és egy pajzsot, és weapon swapra (w) beraksz egy íjat. Elkezded lőni az nmy-ket íjjal, és ha közel érnek, akkor jöhet a dárda (elsősorban, később kizárólagosan) - ez valamivel nagyobbat üt kezdetben mint az íj. Nem sok idő fog eltelni, és csak íjat használsz :-)

Tehát első mastery: hunter. Elkezded gyúrni a bal oldali mastery pontokat, mégpedig úgy, hogy egy pont arra, két pont a Wood Lore-ra. Ez azért jó mert a wood lore attack speed-et ad íjra és dárdára, meg defensive ability-t is (ne feledd: csak erre a két fegyverre, ha ezek vannak a kezedben). Egy pontot lehet tenni a hálódobásra - Ensnare - is, tedd jobb klikkre, kezdőként megéri (tehetsz a passzívjára is de egy pont elég).

Wood lore kész, mastery pontokat gyúrod tovább, és immáron a Marksmanship nevű gyönyört gyúrod. Természetesen ahogy van egy pont rajta, a weapon swapnak az íjas részén azonnal bal klikkre kell tenni! 2 pont marksra, egy pont mastery-re.

Ha kész a marks alapja (ez kb. lvl 10 körül van meg), akkor választhatsz 2. mastery-t is, nature. Annyit tegyél vele, hogy a Heart of Oak skillre egy pontot tudj tenni (total speed miatt), és tedd félre a nature ágat innentől kezdve jó ideig.

Folytatod a marks kifejlesztését, közben egy-egy pontot elpöttyintesz a Herbal Remedy-re (és persze magadra castolod a pályán). Mire act3-ba érsz legyen rajta 3-4 pont, több nem kell egyelőre. Még egy fontos dolog: Volley. Marks-al együtt fejlesztendő, sőt, előbb fejleszd ki, mint a marks minden skilljének maximuma (azaz nem történik tragédia ha a marks két passzívján csak 9-9 pont van, de a volley legyen minél hamarabb maxos).

Érd el a következőt: link Ha ez megvan (olyan act3 vége felé kb), folyamatosan kezdd el a Study Prey nevű skill fejlesztését (passzívja íjásznál nem kell), együtt a Call of the Hunttal meg az íjászaurával, érzésre (nem tudok objektíve optimális arányt mondani: cucctól is függ mit találsz, stb.) Idővel a hálódobálást le fogod építeni, mert érezni lehet hogy idővel tré lesz az a skill, és study pray kerül jobb klikkre.

Ha megvagy a hunter ággal, így kell kinézzél: ez is link

És akkor jöhet a nature

Mastery pontjaid mellett kezdd el az Heart of Oak alapját építeni. Farkasra szigorúan legenden számíts, addig minden utcasarkon behalnak, ne próbálkozz vele, felesleges! De legenden kell: az aurája rád is hat!

Valahogy így fog kinézni a karakter, mire eléred azt a szintet, amivel legenden végezni fogsz (néhány pontot leszedtem a hunterről, nem véletlenül) link

Magyarázat

Hunter az egyik (ha nem A) "legskillpont-zabálóbb" mastery. Nature is odatesz rendesen. Nyilván a kettőt nem tudod úgy összehozni, hogy minden skill, amit használni szeretnél, maxos vagy annak közelében legyen. Így kompromisszumokat vagy kénytelen kötni. Ami fontos: call of the hunt skill elég nagyot dob a hit-en és a sebességen is, de igen nagy recharge ideje van. Igen ám, de ott van a refresh skill, amivel ezt csökkenteni tudod, így ha ügyesen használod azt, szinte az egész pályán veled lehet a call (ügyesen: call benyom, azonnal refresh, majd ahogy a refresh saját rec ideje lejár, még egy refresh és call fel van töltve).

Attribute pontok

Mivel kezdőként fontos, hogy ne minden mob üssön le, ezért én javaslom jó cucc hiányában a dex gyúrását. Életre ne tegyél, nrg annyi legyen, hogy reserved nrg-k után legyen kb 600 szabadon felhasználható nrg-d. Str-dex aránya legyen 60-40 a dex javára. Ez kicsit ütésben alacsonyabbat eredményez, ugyanakkor hatványozottabban jobb lesz a védelmed, mintha 80-20 str javára tennél (mint pl. én :-) akinek cucca van).

Tömegoszlatás: ez a marks-ból fakad: maxolva (és ebből nem engedhetsz, a marks a lelke a hunternek) 55% eséllyel zúz több nmy-t (nekem +4 skillel 75%...) azaz egy hit kettő-három-négy nmy-t is képes meglőni, továbbá ott van a scatter, ami azt jelenti, hogy egy becsapódott lövés a közelben tartózkodó nmy-kre az ott leírt fragmentek sebzését adja, pláne ha a pass through nmy-s miatt az visszajön, meg még egy volley is bejön... Azaz minél több az nmy egy kupacban, ezek miatt a hunter annál jobban írt (mert az ide-oda sebzések, repeszek, áthatolások annál nagyobb százalékban jönnek be).

Ha már nem vagy kezdő és van jó cuccod, akkor nem írom hogy mit kell másképp csinálni a fentiekhez képest, mert az több száz óra játékot feltételez, ami alatt összegyűlt annyi tapasztalat, hogy nem kell leírnom :-)

Irta: Shorlex