Az ébredő erő

A hétvégén rávettem magam és elmentem megnézni a filmet. Az első három, akarom mondani a második három nagy kedvenc volt. Akkordiban gyűjtöttem a Star Wars cikkeket, képeket – meg persze mellé az ET-ről szólókat is. Gyermekkorom nagy filmje volt az Episode IV. Talán a kedvencem a Birodalom visszavág.

star-wars-az-ebredo-ero

Ezekből adódott, hogy meg kellett nézni ezt is. A 3D-s előadásra sikerült jegyet szerezni.

A film tetszett (aki gyermekkorában tapasztalta meg a SW élményt, annak többet jelent a film), hatalmas megoldások, ami a látványt illeti. A sztori már laposabb volt, de a régi szereplők megjelenése üdítő volt mindenki számára. A film főgonosza nagyon csúnya. Nem is értem, hogy aki a castingot csinálta, az hova tette a szemét?

Csillagok között

Ma jutottam el a moziba megnézni a filmet. Eléggé érdekes volt a bejutás is. A parkolóban nem lehetett helyet találni, a fal mellett, félig illegálisan álltam meg, de állt ott más is. Aztán mikor mentem jegyért, olyan sokan voltak, hogy ihaj. Az össze pénztár járt és így is időbe került, hogy meg tudjam venni. Szerencsére a filmről nem késtem le, még reklámot is néznem kellett.

interstellar_a

A film egy érdekes feldolgozás volt. Sci-fi, de nem olyan alien-es, nem kellett félni benne, nekem inkább a dráma irányba ment át. Az elején kicsit dokumentumfilmesre sikerült, de ez direkt volt így, nem volt zavaró. Néhol magyarázták a fizikáját a dolognak, lehet utána kell azért pontosabban olvasni.

Christopher Nolan furán nyúlt a témához. Szerette a kameránál a lens flare effektet használni, ami ugye csakis a kamerákra jellemző, az ember szem nem produkálja. Jó kis dráma volt ez, lehet utána még gondolkozni. Ajánlom, nézhető, talán még egy nézést is megér.

Holtodiglan a moziban

A könyvet már olvastam, úgy gondoltam a film is tetszeni fog. Vagyis reméltem, hogy nem rontják el. Most láttam, hogy fut a mozikban, fel is kerekedtem és megtekintettem. Ahhoz képest, hogy olyan délutáni matinés időpontban voltam, jópáran ültek bent a teremben.

gone-girl

A főszerepet Ben Affleck alakította, a csaj számomra ismeretlen volt. A rendező David Fincher remekül viszi végig a könyvön a nézőt. Kellemes fordulatok, izgalmak, fokozott hangulat jellemzi. A lezárása kicsit fura, de a könyv is olyan volt. Nem érezzük, hogy valaki meg is bűnhődött a végén. Ajánlom, jó volt!

Rio 2

Délután elmentünk és megnéztük a Rio második részét. 3D-s volt, vittünk szemüveget. Nyilván sejthető, hogy nem miattam mentünk, így korrekt értékelést nem is várhat tőlem az olvasó. Jól meg volt csinálva, a történet annyira nem nagy szám. Néhol vicces, de gyerekfejjel jobban élvezhető.

Rio 2

Gru 2

Elmentünk ma megnézni a fenti filmet. Nagyon jól szórakoztunk, szórakoztam. Nekem sokkal jobban bejött, mint a Monster University, pedig az Pixar alkotás. Valamiért viccesebb volt, a történet fonala is jobban elkapott. Jók voltak a kis beszólások, kihasználva a magyar nyelv szépségeit. Pl. a lány elkapta a GRUbeólát.

Gru 2

A kis mignonok sem mentek át túlzásba, maradtak kis cuki figurák. Ajánlom mindenkinek a filmet.

Hosszú idő óta ez volt az első 2D-s filmünk a moziban. Most direkt így mentünk el. Azt kell, hogy mondjam: a film sokkal jobb minőséget produkált, mint az utóbbi filmek, melyeket 3D-ben láttam. Nem kellett szemüveg sem, amely a fényerőből jelentőset levesz, tompábbá teszi a hatást. Ezzel együtt élesebbnek, dinamikusabbnak érzékeltem a filmet. Lehet, hogy a 3D marad itthoni szórakozás. Azért a hatalmas vászon még mindig ott van.

Szörny egyetem

Ma délben megnéztük ezt a filmet. Ez volt az első 3D-s azóta, hogy már itthon is van 3D. A véleményem nem változott a moziról és az ottani 3D-ről. A retkes nagy vászon az azért ott van. Ezt nem pótolja semmi, ekkora itthon sosem lesz. Viszont a mozi minőségével már vannak bajaim. Ugyaz, mint régen: nekem nem jó ez már. Itthon a HD filmekhez képest az a minőség jelentősen elmarad. Persze IMAX mozit is látnom kellene már. Talán az.

Szörny egyetem

A film egy új Pixar alkotás. Nekem az első jobban tetszett, több humorral bírt. Meg talán új is volt, volt benne valami kis furaság, ami itt már megszokott lett. Persze nem miattam mentünk el a moziba.

Elszabadult bizám!

Délutánra úgy jött ki a lépés, hogy elmentünk a moziba és megnéztük a Django elszabadult Tarantinó filmet. Tipikus! Teljesen Tarantinós a film. Állat az a faszi. Eszméletlen ütős beszélgetések, eltúlzott halálok néha. Nagyon jó szórakozás volt! Örülök, hogy moziban láttuk. Ezt még meg fogom nézni.

Django

A Dr. Schultz az eredetiben töri az angolt (nem tudom mennyire valós ez, rájátszik-e, kihasználva osztrák születését), meg a ronda angol beszéld is másabb lehet úgy. A színészek játéka is nagyon ott volt. Akár Di Capriót vagy Jackson-t is ki lehetne emelni.

Egyébként most a mozi minőségével nem volt gondom. Jókor néztük, alig voltak. Lassan már egész Debrecen látta.

Az új emlék más?

Nemrég jártam moziban, ott láttam az új Total Recall előzetesét és érdekesnek tűnt. Ma abszolváltam a film megnézését. A mozi összképe továbbra is lenyűgöző, a minőségébe én már jelentősen bele tudok kötni. De ez az én hibám.

Total Recall 2012

A film nekem bejött. Nem az az Emlékmás, amiben Schwarzenegger játszott – jelzem az is bejött nekem -, de teljesen jó volt. Több filmből voltak szerintem ötletek átvéve. Felfedezhettük az Ötödik elem kocsiját, és a közlekedési módozatot. Nagyon szépen megalkották a városokat A gonosz néni meg nagyon bejött nekem. Teljesen nézhető, egy kóla és popcorn is elmehet mellé!

Avatar 3D

Ma délután megnéztem a filmet. Ez a Cameron egy fantasztikus világot teremtett – jó sok pénze volt rá, az igaz. Kegyetlenül megcsinált film, na jó a szotri átlagos, semmi extra. Sikerült a 3D-s előadásra bejutni, épp volt még jegy.