Tegnap nem írtam

Nem is tudom mi az oka. Lehet kicsit elfoglalt voltam. Egy kis bankozás délelőtt, meg persze a szokásos munka. Délután meg egy régen várt dolghoz jutottam hozzá.

Reggelre egész jó kis hóesés kerekedett. Az egyik piroson úgy átcsusztunk a kocsival. Ő úgy döntött nem áll meg, hanem pléjjjj. Nem volt gond. Akkor kezdett el jobban esni. Felkeléskor még nem volt vészes. A munkából hazajövet már nagyobb volt a hó.

Most jöttem be. Igaz délben vizet, ittam, de most havat hánytam. Van ilyen. Ez is hozzátartozik a kertes házhoz. Nincs is ezzel semmi gond. Jól is esett a kis mozgás. Kíváncsi leszek, reggelre mekkor hó lesz és hogy milyenek lesznek az utak.

Délután végre hozzákezdtem a képtár megvalósításához. A fejemben összeállt a kép. Feltöltöttem a cuccot, csak a programozás maradt hátra. Képek lapozása, cím, megjegyzés írás lesz. Már működik, de még nem publikusan.

Még csak gondolkodom

Szóval még nem sokra jutottam a képtár ügyében. Már alakul a dolog. Valahogy úgy akarom megcsinálni, hogy a jelenlegi felületbe illeszkedjen. A képek méretét lecsökkentem, nem 800 pixel szélesek lesznek, hanem csak 700.

Most meg azon gondolkozon, hogy kategóriába rendezve kellene ezt megcsinálni. Pl.: naplemente, felhők, épületek, természet, emberek stb. A jelenlegi képek száma olyan 114 körüli. Ezeket jobban lehetne listáztatni, ha kategóriák lennének. Még nem tudom.

Egyszer csak elkészül tán!

Képtár

Már egy ideje foglalkoztat, hogy kellene ide egy képtár, korábbi képeimből. Az a gond, hogy ez a jelenlegi felület nem alkalmas rá, hiszen a képek szélessége ennél jóval nagyobb is lehet (általában 800 szélesek a korábbi publikált képeim).

Ezt kéne már megoldani, mert idegesít. Egyébként lehet egy másik felület lesz a képeknek, pont a fenti okból adódóan. Meg kéne csinálni, de míg nem tisztul le bennem, addig minek.

Az első blogom itt!

Ez lesz az első blogom ezen a lapomon. Még nem tudom mennyire lesz ez rendszeres, de majd az idő segít és meglátjuk. Elég sokat vagyok gépnél, de gondolom nem lesz minden nap időm, kedvem stb. kiegíszíteni a webnaplómat. Majd idővel látjátok, elég sokszor hibázok a gépelés során. Ez van. Majd igyekszem hibamentesen írni.

Ezt a blogot most csináltam. Nem volt nehéz. Már csináltan ilyen a Telefonlap-on is. Kevés adatmező, kis programozás. És hamar működőképes lesz a dolog.

Jó olvasgatást Nektek! Üdv. mindenkinek! BaLLoR

Középfölde térképe

Talán sokaknak ismerős a fantasztikus Tolkien könyv és a három film (A gyűrű szövetsége, A két torony, A király visszatér), ami a könyből készült. Nemrégiben ez EA egy játékot adott ki: Battle For Middle Earth (Harc Középföldéért) címmel.

Tovább »

1 50 51 52