Jelentés az olajgalaxisból

Egyetemi tanársegéd vagyok. A legutóbbi nagy felismerésem mégsem egy komoly szemináriumon vagy szakmai találkozón történt (bár sokat járatom az agyamat ilyesmiken), hanem egy családi délután során, amikor gyermekemmel játszottunk a nappaliban. Miközben az építőkockák világába merültünk, eszembe jutott, hogy mennyire hasonló a játékkészítés és az élet más területei, például a szakterületem, ahol hidraulikaolajokkal foglalkozom.

Először talán furcsának tűnik az összefüggés, de hadd magyarázzam meg!

Egy-egy építőkocka vagy elem pontos helyet kíván, különben az egész játék-autópálya összedől. Az ilyen játékok lényege az illeszkedés, az egyszerűség és a funkcionalitás – és minél jobban ismerjük a darabokat, annál jobban összeáll a kép. Az építőkockák között pedig nem mindegyik volt ugyanolyan. Néhány vastagabb, erősebb, mások finomabbak, rugalmasabbak voltak, attól függően, mire volt szükség.

Ekkor ugrott be a hidraulikaolajok világa. Bár első ránézésre két teljesen különböző világot képzelünk el, a játékok és a hidraulikus rendszerek nagyon is hasonló elvek mentén működnek tehát. Mindkettőnek szüksége van a megfelelő anyagokra és folyadékokra ahhoz, hogy gördülékenyen menjen minden.

Annál a cégnél, akiknél a szakmai felkészülésemet a mesterdiplomám idején folytattam, gyakran kellett pótolni a készleteken, mondjuk olyasmiből, mint a hidraulikaolaj. Ezt pedig annak ellenére is erről a linkről (olajwebshop.hu) szerezték be, hogy ez egy részben konzumvásárlóknak szóló webshop, de mindenkit kiszolgálnak. És nagyon magas szinten. Mert cégeknek hidraulikaolaj és magánautóknak motorolaj, na meg minden hasonló mindig van készleten, komoly mennyiségben és választékban méghozzá.

De hogyan találhatjuk meg a legmegfelelőbb olajat, amikor a piacon rengeteg különböző típus létezik? Sokáig én is küszködtem ezzel a kérdéssel. Amikor először kezdtem el foglalkozni ipari gépekkel, rengeteg időt és energiát pazaroltam arra, hogy rájöjjek, hol találom meg a legjobb ár-érték arányú termékeket, pedig ez mondjuk a munkagépek terén még nehezebb keresési folyamatot jelent. Hiszen ott speciális termékekről van szó.

De az olajwebshop.hu-n tényleg minden, ami olajjal kapcsolatos, egy helyen megtalálható. És kialakították mára azokat a rendszereket melyekkel ez könnyebben is megy! Nem volt számomra újdonság az online vásárlás, de hidraulikaolaj esetében még mindig bizonytalan voltam ekkor. Hogyan tudok biztos lenni abban, hogy a megfelelő terméket választom ki? Mi van, ha rosszul döntök, és kárt teszek a gépekben?

Ezek a kérdések gyorsan megoldódtak, amint végignéztem a weboldalt. Egyértelműen feltüntették itt szemlátomást, hogy melyik olaj milyen célra alkalmas, és részletes leírást adtak a termékekről. Ez hatalmas segítség volt, hiszen így könnyedén össze tudtam hasonlítani a különböző termékeket, és nem kellett órákon át keresgélni.

Ezen kívül a szakértői tanácsadással és a folyamatos akciókkal is lenyűgöztek, nem tévedés: még mindig ott, az online felületen. Ezen a helyen érezni, hogy áttörték a gátat: rájöttek, hogyan alakítható ki az a közvetlenség, ami régebben csak a fizikai jelenlét mellett állt fenn. A weboldal ügyfélszolgálata is mindig készséggel válaszol.

Elsőre talán azt gondolnánk, hogy egy webshop az webshop – mindegyik ugyanolyan. Azonban az olajwebshop.hu gyorsan és megingathatatlanul bebizonyította, hogy van különbség a szolgáltatások között. Az egyik legnagyobb előnyük a széles választék és a szakértői segítség mellett az volt, hogy azonnal szállítanak, ha szükségem van valamire. Egy ipari gépnél például, ha nem megfelelő olajat használunk, az gyorsan meghibásodáshoz vezethet, ami leállással és súlyos költségekkel jár. Az, hogy itt mindent gyorsan és könnyen megkapunk, az egyszerűen pótolhatatlan.

Nem kell attól tartanom, hogy hamis vagy silány minőségű terméket vásárolok, ezt hangsúlyozzák is minden fronton – mindenhol szembejön az erről való garanciáról szóló közlés – mert sokan attól félnek, hogy az olajtermékek könnyen hamisíthatók.

Az egész felismerés számomra az volt, hogy mind a gyermekjátékok, mind a hidraulikus rendszerek – és valójában szinte minden az életben – precíziót és gondosságot igényel. Ahogy a játékok esetében fontos a megfelelő illeszkedés, a hidraulikus rendszerek is csak akkor működnek jól, ha a megfelelő olajat használjuk. Az olajwebshop.hu pedig ebben nyújt hatalmas segítséget.

Mielőtt felfedeztem volna az oldalt, sokszor kerültem olyan helyzetbe, hogy rossz terméket választottam, vagy túl sok időt veszítettem a keresgéléssel. Azóta viszont a kocsimhoz is mindent innen szerzek be.

Ha bárkinek szüksége van hidraulikaolajra vagy más ipari folyadékra, csak ajánlani tudom, hogy nézze meg ezt az oldalt.