Rdio OFF

Lejár a két hetes ingyenes lehetőség, amit az Rdio biztosított számomra. Valamivel hamarabb kaptuk, mint a Spotify-t. Ezért kicsit közelebb került hozzám azalatt a pár óra alatt.

rdio-logo

Vannak olyan részek, amelyek tetszenek ill. olyanok is, amelyek nem. Mindenképpen kiemelném a felületet, ami egy teljesen letisztult, jól és könnyen használható weben, asztali kliensen és iOS eszközökön is. Semmi sallang, jól néz ki és kész. Ahogy nézegettem, a könyvtár is megfelelő, ahonnan hallgatózhatunk. Nekem nagy mániám a magyar zene, ebben mindegyik szolgáltatásnak vannak elmaradásai. Jó volt, hogy a telefonos appal tudjuk az asztali lejátszást irányítani. Ha akarjuk, átvesszük a hallgatás jogát.

Sajnos a számok váltásakor gondolkozik rendesen, nem tölti streameli egyből a számot. Hátrány még nekem az is, hogy ha koncertfelvételt hallgatunk, ez a gap nagyon zavaró tud lenni. Nem is találtam olyan részt, ami összemosná a számokat.

Az alap előfizetés 1050 Ft-ja még kellemes is, de a 2100 Ft már jelentősen túlárazott (ez akkor kellhet, ha a mobilon, táblagépen is akarunk élvezkedni).

Nem írom le, nem rossz szolgáltatás, kell még fejlődnie. Az árat meg lentebb kell vinni, mert így nem lesz versenyképes, ezért el is fogom engedni. Viszlát Rdio!

Update: az ingyenes elérés után a mobilos zenehallgatás 30 másodpercre korlátozódott le, a számokat automatikusan lépteti. Megmaradt az asztali esetében az ingyenes zene, ill. a mobilos programmal továbbra is irányítható a playlist.

Zene mindenhol

Egyre több olyan szolgáltatás érhető már el itthon, melyek segítségével zenét streamelhetünk. Tavaly ilyenkor elindult itthon a Deezer. Most megkaptuk a Google Play-t is. Egyelőre várat magára az iTunes Radio (Amerikában már elindult az iOS7-tel).

google_play

Nagy jósága a Google lejátszójának, hogy ingyenesen tárolhatunk a felhőben 20.000 db zeneállományt. Ez aztán egy jó méretes gyűjteménynek felel meg. Simán feltöltjük a zenét és máris fogyaszthatóvá válik azokon a készülékeken – legyen az asztali, mobil eszköz -, melyeken beléptünk.

Eddig az iTunes Match-re bíztam a zenéimet, Apple rendszereiben könnyedén használhatom az iCloud-ban tárolt zenéket. Ez a szolgáltatás jelentősen elgondolkoztatott, egyelőre még nem váltok.