Két film 15 órán belül

Az este megnéztük a Broken City () című filmet. Az elején kis rendőrös bakival, természetesen a zsaru csinál valami csúnyaságot, de a bíróság felmenti. Jóakarója segédletével. Később ez a valaki fogadja fel, hogy nyomozzon a felesége után. Megcsalási ügy, de nem az lesz a végére.

Nem mondom, hogy rossz volt, de kiemelkedően jó sem. Kati ebben is csodálatosan szép volt. Wahlberg nagyon jól játszott. A történet is elment, de ez a korrupció már kezd unalmas téma lenni.

Hitchcock

Amikor kiderült, hogy készítettek Hichcock-ról egy filmet (), azonnal tudtam, hogy meg fogom nézni. Szeretem ezeket az életrajzi filmeket. Nem tudom mennyire a valós életet dolgozza fel, de engem lekötött. Hopkins kitűnően volt maszkírozva, hitelesen adta az öreget. Kicsit megkívántam az Psycho-t is. Lehet majd megnézem. Gyerekkénk emlékszem a Hitch filmekre, eléggé félelmetesen hatottak számomra.