Golden Abyss

A Vita megjelenésekor egyetlen nagy nyitócím volt, az Uncharted sorozat direkt erre a kézikonzolra készült változata. Ezzel szemezgettem már, pláne mikor a Plus keretében ingyenesen le is tölthettük. Azóta izgat, gyakorlatilag ezt mindenképpen ki szerettem volna játszani. Emiatt lett a gép is.

Uncharted-Golden-Abyss

A játékon nem látszik meg, hogy kis gépre készült. A történet, a karakterek a harcok pont olyan korrekt módon meg voltak alkotva, mint a PS3-on az előző részek. Nagyon magával ragadó az egész. Húzza az embert rendesen. Eleinte kicsit szokatlan volt az irányítás – a kis gombákat nem szoktam még meg teljesen -, furcsa volt a lövés, de később megszoktam és elég jól ment.

Aki szereti az U sorozatot, annak mindenképpen ajánlom.

PlayStation VITA

A vágyódásaim között volt ez a kis szerkezet, azt hittem a Jézuska esetleg tesz róla, de elmaradt. Tettem én az ügyért akkor. A PS Plus előfizetéssel kaptunk már pár játékot, ami ezen az eszközön fut, ki szerettem volna próbálni, ezért is lett. Nálam is egyre több már a netes rendelés, mint a boltos vásárlás. A keddi rendelés szerdán este a kezemben is volt.
ps-vita Tovább »