iPad Air és a többiek

Kedden este Tim Cook ismét előállt az Apple új termékeivel. Előzetes várakozásoknak megfelelően érkeztek ezek, nem sok meglepetés volt. Jó kis keynote volt ez. Lehet gyűjteni a pénzeket. Nézzük mik is érkeztek!

apps_hero

  • Mavericks: szintén menetrend szerűen érkezett az új operációs rendszer. Két GM változat volt már kint, csak a hivatalos megjelenésre vártunk. Nagy meglepetésre a program FREE lett. Ezt nagyon nagy taps fogadta a teremben és valljuk be, sok itthoni háztartásban is.
  • iLife és iWorks: az iLife programokat használtam, nagyon meg is kedveltem a mekis környezetben. Ezeket megvettem már korábban ill. a gépemhez járt egy korai változatuk. Igazítottak, iOS7-esítettek még rajtuk. Az iWork részeit még nem vettem meg, használtam, míg tudtam, de az újakat nem. Az iOS progikat viszont megvettem. Néhány újdonságot is lesöpört az, hogy ezen programok is ingyenesek lettek (ha új gépet, eszközt vesz az ember).
  • Retina MacBook Pro: nagyon szép gépek, számomra elérhetetlenek az árazás miatt. Ha nem lenne asztalim, akkor lehet beruháznék egy gépre, de így nem. Van itthon két noti (igen, Win7 és WinXP). Kicsi változások kerültek beléjük.
  • Mac Pro: azannyukat, hogy milyen gépet hoztak ezek össze (nem lehet elégszer megnézni a Mac Pro oldalát az almánál). Már ahogyan kinéz! A számítógépek Darth Vader-e. Impresszív, okos, szép, izgató és nekem sosem lesz. Egyrészt, mert nem végzek olyan munkát, amihez ez kellene, másrészt az ár miatt is lemaradok rendesen.
  • iPad Air, Mini 2: ezekre a hardverekre vártam a legjobban. Egy retinás készülékem van, amivel a súly/nagyságon kívül annyi bajom van, hogy 16 GB-os. Ha veszek, akkor lehet már 32 GB-os kellene. Kicsit kényelmetlen fogni, vág a széle. Átdolgozták a kinézetet, “minisítettek” rajta (keskenyebb, könnyebb). Megkapta az A7 procit is. A várakozásoknak megfelelően a Mini retina kijelzőt kapott. Valamiért nekem a Mini alakja, súlya jobban izgatóbb, mint a nagy eszközé. Hajlok felé. A nagyon november elsején már lehet kapni, a kicsit november végére tolták. Meg kell a nagyot fogdosni rendesen. Az Air és a Mini2 esetében a kijelző mérete más. Nem tudom, hogy kell-e a nagyobb kijelző ill. mennyire fárasztó a munka, olvasgatás a 2-vel kisebb megjelenítőn.
  • iOS 7.0.3: leginkább frissítés volt, de megkaptuk a Keychain-t is, amit a Mavericks is jól használ. Szépen együtt dolgoznak így.

Tehát kellemesek lettek a szoftverek (főleg az ingyenes változatok), és kijött az új iPad is. Jó kis keynote volt ez, körözi az előzőt rendesen.

Mavericks Clean Install

Szokásomhoz híven, a Clean Install mániám ismét visszaköszönt. A múltkori GM verziót elég szépen kellett hackelni ahhoz, hogy egy bootolható USB-t hozzunk létre. Tegnap megkaptuk a Mavericks-et, méghozzá ingyen. Kipróbáltam a régi módszert, de máshogyan kell előkészíteni az USB-t.

  1. Töltsük le Mavericks állományt az App Store-ból. El fog indulni letöltés után, zárjuk ezt be.
  2. Dugjuk be a legalább 8 GB-os pendriveunkat a gépbe, formázzuk meg a Lemezkezelővel Mac OS Kiterjesztett (naplózott)-ra. A lemez neve legyen Untitled (ez fontos). Ha készen vagyunk, zárjuk be a lemezkezelőt, nem kell már.
  3. A Terminálba üssük be:
    sudo /Applications/Install\ OS\ X\ Mavericks.app/Contents/Resources/createinstallmedia --volume /Volumes/Untitled --applicationpath /Applications/Install\ OS\ X\ Mavericks.app --nointeraction
  4. Az Enter leütése után elkezdi másolni a fájlokat, szépen lassan működik ez, eltart olyan 20-30 percig.

Ha készen van, újra lehet indítani a gépet, ne feledjük az ALT-ot nyomva tartani ehhez.

Mavericks GM Clean Install

Amikor az almánál új oprendszer jön ki, akkor én előszeretettel pakolom fel, mégpedig Clean Install végzek. Ez még a Win-es időkből maradt meg. Nem szeretem a sallangokat. Mivel kevés dolgot tárolok már a gépen, a legfontosabb adatok lementése viszonylag kevés befektetéssel elvégezhető.

Kijött a GM változat a Mavericks-ből (OS X 10.9), ragaszkodtam a Clean Installhoz. De a boot USB elkészítésénél problémába ütköztem. Az eddigi eljárás nem volt jó hozzá, mivel nem tudott bootolni a penről. Tovább »

Mit hoz a szeptember?

Várom a szeptembert, sejthető, hogy nem az iskolakezdés pezsdít fel. Lesz itt jónéhány dolog, amelyre számítok. Első sorban az Apple-höz kapcsolódó dolgokat várom.

A mai napig csak sejteni lehet az Apple Keynote időpontját, ami szeptember 10. lesz talán. Várjuk szeretettel a megjelenéseket. Remélem jó lesz ez az ősz. Jön még pár konzolos játék, melyeken el fogok gondolkozni. De sietni nem fogok, mert sok van még, amivel érdemben nem játszottam. Tovább »