The Great Gatsby

Egyike volt azon első könyveknek ez a mű, melyet már az új Kindle könyvolvasómon fogadhattam be – írás róla itt. Érdekes olvasmány volt, egészen a végéig. Nagyszerűen mutatta be a kort, néhány ember jellemét. Utána láttam, hogy filmet is készítenek belőle, mégpedig Leonardo Di Caprio főszereplésével.

the-great-gatsby-movie

Mindenképpen látnom kellett, tegnap este kerítettünk rá sort. Azt kell, hogy mondjam, nem tetszett annyira. Néhol nagyon meseszerűen, művien megalkotott díszletek és mindenfélék voltak benne. A kis táncos, revü-szerű részek nem zavartak, mert sok jó, szép lábat is lehetett vizslatni. Kicsit vontatottnak tűnt az egész. Hiába, hogy Di Caprio jó volt (beérett ez a srác), keveset szerepelt, nem tudott eléggé kibontakozni. Elég lett volna belőle egy fél órával rövidebb változat is. A fényképezés viszont nagyon szépen volt megoldva, jó munkát végzett az operatőr.

Talán a könyvet jobban tudom ajánlani, de mindenképpen nézős.

A nagy Gatsby

Egy pár nap alatt elolvastam ezt a könyvet is a Kindle gépen. Elég jó volt, hamarosan jön majd a film változata. A bemutató már nézhető az IMDB-n és sok más helyen is. A könyv jó stílusban íródott, érdekes dolgokat feszeget. Az emberi jellem/telenségeket is jól ábrázolja. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a jazz hőskorában játszódó történeteket.