Fekete tükör #2

Ahogy reggel írtam, bele is fogtam a második évadba. Ez is teljesen jó volt. A másodiknál a stáblistát ne nyomja el senki, mert lesz ott még kis érdekesség. Jöhetnének még ilyen kis rövid, elgondolkoztató sorozatok. Lehet nem jön ez be mindenkinek, de az nem baj. Engem szórakoztatott.

Megnéztem az F1-et. Eléggé érdekes lesz a Pirelli helyzete. 4 defekt egy meccsen…

Ja, és senki ne feledkezzen meg róla, hogy holnap digitális megrogyás lesz: bezár a Google Reader. Én sosem voltam nagy RSS fogyasztó, talán azért sem ráz meg a dolog.

Fekete tükör #1

Tegnap a nagy magányomban filmeket, pontosabban sorozatokat nézegettem. Most a játék nem kötött le. Az idő is erre szavaztatott, délutántól ismét eső volt. Az első körben a két utolsó részt nyomtam le a Trónokból, majd egy teljesen új sorozatot kezdtem.

Véletlen olvasgattam erről, már nem is tudom mikor és hol. Egy két évados mini-sorozat ez. Egy évadban három rész van csak. Tegnap így le is tudtam az elsőt. Meg kell mondjam, hogy mindhárom része teljesen lekötött. Érdekes, elgondolkoztató volt. Olvastam, ha a részekből csak egy is bejön és utána gondolkozol még egy kicsit, akkor teljesen megérte.

A fennmaradó “utolsó”, második évadnak is hamarosan neki fogok kezdni. Ajánlom mindenkinek a Black Mirror-t!

Harmadik trón

Ma megnéztem a harmadik évadot a Trónok harca sorozatból. Az első tetszett eddig a legjobban. Ez az éved is lassan indult számomra, a 4. rész hozott egy kis életet bele. Twitteren olvasgattam már a megdöbbentő fordulatról, ez be is következett a 9-es részben.

Game of Thrones

A lezáró rész után várná az ember az újat, de az még egy év. Na mindegy, nem tehetünk mást, csak várunk.

A hölgy fecseg és nyomoz

A szokásunkhoz híven, az indulás ismét elhúzódott. Ez valamiért bejátszik nekünk. Tetőzte még a problémát, hogy az út végén új felfestést készítettek, és a jobbra sáv le volt zárva. Örültünk jelentősen. Mikor odaértünk, leparkoltunk és szépen átmentünk a bejárathoz, ahol egy fiatal lány közölte: nem itt lesz az előadás. Hát ez pompás. Délután direkt megnéztem a neten, hogy lesz-e változás… Semmit nem találtam. Gyalog át a Kölcsey-be, ahol már nem volt sok választási lehetőség a helyeket illetően. Mondjuk rossz helyre nem kerültünk, minden látható volt.

A hölgy fecseg és nyomoz

Tovább »

Spotify itthonról

A múlt héten regeltem a Spotify-ra. Ehhez egy trükköt kell alkalmazni, mert itthonról a szolgáltatás nem érhető el. Keresni kell egy VPN programot, vagy szolgáltatást. Időközben találtam egy olyat, amit a mekin simán be lehet állítani. Elérhetősége: afreevpn.com.  Ez amiatt kell, mert a Spotify nézi, hogy hol vagyunk helyileg. A honlapon leírt lehetőségekkel megfelelően be tudjuk csapni, így lehetünk az US vagy UK IP cím alatt is. Tovább »

Remember Me

Már írtam erről a játékról egy picit egy korábbi postban. Sikerült a végére érni. Tegnap a hetes pálya (8 van összesen) végénél megakadtam. Ott is kellett hagyjam, nem bírtam a sok ellenséggel. Tartottam tőle kissé, de valamilyen csodával határos módon sikerült megcsinálni.

Remember Me

Onnantól egyenes volt az út, hogy nekivágjak az utolsó pályának. Itt csak egy memóriát kellett helyre tenni és máris indulhattam a főellenség ellen. A tegnapi nagy küzdések után félve mentem neki. Azt kell mondjam, ez nem volt vészes. H3O leküzdése viszonylag hamar ment, három részletben kellett bebizonyítani, hogy jobb vagyok.

Sajnálom, hogy a játéknak erős hibái vannak(picit unalmasak a harcok, sokat tölt, néhol eszement nehéz, mert a kombókat nem sikerül jól adagolni), mert a történet része és a megvalósítás egészen korrekt.

Lehet a csaj miatt, és a színek játéka emlékeztet a Mirros’s Edge-re is, van benne kis Tomb Raider, meg egy kis Batman.

Lovagias ügy

Az este ezt néztük meg. Talán a legjobbat Gizike (Balázs Andrea) alakította. Nagyon jó hangja volt az ének során. Bajor hozta a kis ember alakját, az éneknél is jó volt. Meglepetés volt, hogy Árpa Attilának is jó hangja van. Nekem a prózánál kicsit kevésnek hatott viszont. Balázsovits Edit hangját ismerhetjük már lemezekről.

Lovagias ügy

Tovább »

A Good Day to Die Hard

Este megnéztük ezt a magyar Die Hard-ot. Igazából nekem nem jött be, beszéltük is, hogy eléggé gyenére sikerült ez a film. Az egyedüli, ami picit megdobta, a fővárosunkról készített pár kocka. A magyar szereplők közül Ganxsta látszott többször. Ivánt leütötte Willis, Árpa meg jól maszkírozva. Maga a film feledhető, örülök, hogy nem moziban néztem meg.

Ezen az új tévén csodálatos volt ez a szar film is.

Fekete komédia

Debrecenben hagyománnyá váltak a Nyári színházi esték. Ekkor neves színészek, színházak adnak elő könnyed, nyári darabokat. A sorozat nyitó előadásán voltunk tegnap este. Ez eltérően a többi darabtól, a Kölcsey Központban került megrendezésre, az összes többi kinti előadás lesz.

black-comedy

Tovább »

1 2 3