Rázoomoltam a kocsikra

A nagy hideg és a hó hírére a héten lecseréltem a nyári gumikat télire. Mivel két kocsinál kellett megoldani, két napig tartott. Réges régen nem is voltak téli és nyári gumik. Ma már mindenki cseréli. Mi is beruháztunk a kocsikhoz, mikor az első telet közelítették.

Ma viszem a kis ZoomZoom-ot az éves szervizbe. Gondolom jól lehúznak majd ma is. Ez az én sorsom. Legalább rendben lesz az is.

Most a sorozatokkal nem állok fényesen. Nem tudom az okát, de nagyon nem vonzanak. Tegnap megvettem ócsóér az Festival Of Blood (inFamous, PS3) játékot, ebbe fogok időt belerakni a kocsizás után.

Update az olvasd tovább után…

Tovább »

Dallas 2012

Egy ősrégi sorozatot vettek elő Amerikában. Tudták, hogy van még benne szufla. Lett is. A régi idők emlékére én is mindenképpen bele akartam nézni. Emlékszem arra a szilveszterre, amikor az első része futott. Nem is értettem, hogy miért pont szilveszterre kellett ezt rakni. Aztán jó sok éven át néztük, belefáradtunk. Nagyon sok rész kimaradt, mert nem mindig történt benne érdekesség.

Dallas 2012

Jó volt az a régi idő is, amikor minden péntek este belevigyorgott a kamerába Jockey.

Ma megnéztem a teljes évadot. Szponzorom a náthám volt. Tegnap nem bírtam nagyon fent lenni, így tudtam több időt rászánni. Ma a korai ébredés (4:14) során be is fejeztem az utolsó három részt.

Néhol a csavarok eléggé erőltetettnek hatottak. A politikus/pénzes vonalat nagyon el tudom hinni, hogy így működnek dolgok. Sajnos.

Update: Larry Hagman (1931. szeptember 21. – 2012. november 23.)

Nehéz választás

Igen, eléggé nehéz választás az új telefonomhoz egy jó tokot venni. Amiket próbálgattam, nem nagyon voltak jók. Kicsit másabb a telefon, mint a korábbiak: magasabb és keskenyebb. Már idegel, hogy lassan egy hónapja itt van és nincs megfelelő védelem.

Délután megláttam a neten, hogy az eDigitálban van Forza Horizon. El is szaladtam venni egyet – ma jelent meg -, mert az 576-ban két ezerrel hosszabb lett volna. Ha már van XBOX-om, akkor legyen ez az exclusive játék hozzá. Remélem izgalmas lesz a későbbiekben.

Hosszú hétvége – Ausztria

Egy hosszú hétvégén vagyunk túl. Úgy gondoltuk, hogy nem gubbasztunk itthon, inkább nekivágunk és kicsit pihenünk és múzeumozunk. Az úticél Sopron volt. Nagyon szeretem Sopron városát, többször voltam, jó ide visszajönni. Ha meg már ott, akkor Bécset is látni kell, láttuk is. Kétszer.

A kastély

Tovább »

5 új termék

A tegnapi Apple eseményen öt új terméket mutatott be a cég. Eljött a sokak által nagyon várt iPad mini gép is. Volt, ami igazán nem érdekes számomra, volt ami igen. Egy dolog mindenképpen felizgat mindenkit: az árak.

  1. 13-as retina MacBook Pro – ez az a Pro modell, amely mindig is tetszett. A 15-ös hosszabb volt mindig árban és a két oldalán a hangszórós rész nem jött be. Nem volt csúnya, csak egyszerűen nem jött be. Van ilyen.
  2. Mac mini – quad-core CPU és nagyobb diszk, jobb videó, de nem érdekel. Ez talán az egyetlen Apple termék, amely sosem hozott lázba. Nem azért, mert rossz gép, vagy csúnya. Csak simán nem érdekelt. Ez a frissítés sem hozta közelebb. Úgysem veszek ilyet.
  3. iMac – ez a gép viszont mindig is nagyon tetszett. Ennél jobb nekem nem kellene (pl. Mac Pro). Hihetetlen, de még most is tudtak a design részen alakítani és izgatóbbá tenni. Fél centis keretet kapott, kikerült végre az optika lemez. Új fogalom a Fusion Drive, ami SSD + HDD kombónak felel meg. A legtöbbet használt részeket és a rendszert erről húzza be, a tárolásra meg a HDD-t használja. Nagyon pöpec!
  4. iPad 4 – kétszer gyorsabb, mint a 3. A sebessége a mostanimnak teljesen jó, inkább erről az új csatlakozót irigylem. A telefonomon már az új van, nem kellene akkor kétféle kábellel vacakolni. A melegedéséről nem írtak. Lehet, hogy az is alakult picit (bár én nem érzem veszedelmesnek ezt)?
  5. iPad mini – 7,9 hüvelykes kijelzővel érkezik, sebessége is megfelelő lesz. Nagyon rágyúrtak a méretre és a súlyra is. Egy kezes lesz, remélem jó lesz tartani az olvasásoknál is. Egy kicsit meginogtam a Kindle vásárlással kapcsolatban. Lehet, hogy ez megfelelő lenne? Ez mégiscsak többet tudna.

Szóval ezek lettek. Már csak megfelelő szponzor kellene a megvásárlásukhoz. Legjobban az új iMac érdekelne a fusion megoldásával. Ez volt talán a legjobb idei keynote. Nagyon szép termékek jönnek.

Tovább »

Utazás almaföldre

Ma szerencsésen hazaértünk Sopron-Bécs kirándulásunkról, majd ha úgy lesz kedvem, írok pár sort erről is. Reggel 10-kor indultunk, délután fél 4-re itthon is voltunk. Egy megállás fért bele.

Itthon vártam az Apple keynote-ot. Most semmiképp nem akartam az angelday-handrás páros művészetét nézni, egyből a keynote-ot nyomtam. Nagyon finom termékeket mutattak ma is be. Teljesen felvillanyozott a dolog. Kicsit emészteni kell, majd lehet erről is írok. Meg a világvégéről és a nagy pusztulásról is. Vagy erről nem is?

Horizon-t

Déltuán számomra is elérhetővé vált a Forza Motorsport Horizon játék demója. Ez a gold előfizetőknek már a múlt héten a gépükön lehetett, de én ugye nem szántam erre pénzt, nem fizettem elő. De ma letöltöttem. Egész kellemez az egész, olyan Burnout Paradise feeling. Talán a zenék annyira nem jók, de a kikapcsoló gomb működött.

Most egyébként több játkot meg szeretnék végre szerezni. Ezek:

  • Darksiders 2 – ez már kint van, de várom, hogy olcsóbb legyen, használtan fogom venni
  • Dishonored – ez is kint, nemrég hallottam róla, inkább jókat, tehát lehet meg kellene próbáljam, magyar feliratos
  • Assassin’s Creed 3 – ez hamarosan jön, megvevős, első napos lesz, magyar feliratos
  • Horizon – október 23. a megjelenés, csak Xbox-ra
  • Batman Arkham City – régen kint van, sőt, már GOTY változat is

Szóval lesznek anyagok, csak idő és leginkább kedv kellene. Az utóbbit mostanság nem tapasztalom magamnál. Nem is értem. Még a tavaly elkezdett sorozatok sem hoztak még lázba. Igaz, jobban szeretem, ha 2-3-4 epizódot nézek megy egyszerre. A heti várakozást nem szeretem.

Ránctalanítás

Alakítottam egy kicsit a lapomat. Nézegettem a HTML5 lehetőségeket, néhányat alkalmaztam is. Nem annyira látványos a külső szemlélőnek, inkább a háttér, a motor lett picit jobb, szebb, illatosabb.

Elraktam a Linkz és a Titan Quest lapokat is, kaptak aldomaint. Előfordulhatnak még hibák, az oldalon. Majd javításra kerülnek. Egyelőre ennyire futotta. Majd talán írok még róla.

Baumgartner

Véletlen kattintottam a neten a hírre, hogy Baumgartner félúton. Na mondom, a mi Zsótinkkal mi lehet már? Az F1-ben nem bír komolyabb dolgot elérni, de biztos próbálkozik. Nem ő volt szerencsére. A YouTube-on néztük az élő stream-et.

A faszi 39 km magasról ugrott ki egy kapszulából, amit egy ballon vitt fel olyan magasra,  2 óra 18 perc alatt. Kiegyenlítette a kapszula és a kinti nyomást, kinyitódott az ajtó, kicsit még visszagondolt pártunk és kormányunk jóságaira és: leugrott.

Freefall

Ahogy láttam, a négyből három rekord sikerült. A freefall ideje 4:19, 4:36-tól lett volna rekord. Azért kulabácsi befigyelhetett…

Gratulálunk a sikeres landoláshoz. Nagyon szépen jött le, az ejtőernyő kinyílása után már sima volt, a család is megnyugodhatott.

Mostanában

Kicsit elhanyagoltam a blogot. Nem is tudom miért, vagyis tudom, de még nem mondom. Az új telefonnal szeretjük egymást, ha valaki aggódott volna. Továbbra is kicsit nagynak találom – pedig nem sokkal lett magasabb. A kijelzője nagyon baba, kicsit rövid a hüvelykujjam, de már gyúrok a növesztésére.

Lassan beindulnak a sorozatok. Elindult a Homeland, a Boardwalk Empire. Jöhet majd a többi. Nézősek lesznek számomra, de itt van még a Dallas 2012 is. A régi idők emlékére meg ekarom nézni. Az első két rész alapján nagy kavarások várhatóak benne.

1 2