APC

Ma vettem az iMac alá egy szünetmentest. Nemrégi naponta háromszor ment el az áram. Volt, hogy telepítés közben halt meg. Nem akarok már ilyet, beruháztam egy APC-be. Az 550-eset vettem, ez már USB-n leállítja a mekit, ha sokáig nincs áram alatt. Ez nekem teljesen elég. 8 dugót tud fogadni, ebből 4 akksival védett, a másik négy csak sima villámvédett.

A kert miatt kellett locsolófej, ezt a “B” betűs boltban vettem. Nem vagyok vele megelégedve, ráadásul valami bilincs maradt rajta (gondolom ilyen lopás elleni szar, ami nem jelzett, amikor kifizettem). Emiatt lehet vissza kell menjek, hogy leszedjék. VeryKorrekt… Sőt, a fej nem okés nekem. Nagyon gyatrán locsol.

Játékosság

A Sony Welcome Back letöltési lehetőséget kihasználva az inFamous játékot is lehúztam. Az elején nekem nagyon langyosan indult, de a közepétől egészen jó lett. A végére meg fullosan. A jó karmát fejlesztettem, majd lehet még játszogatok a rossz oldallal is. A fő küldetéseket délután leküzdöttem. Maradt pár mellék, ezeket idővel csinálgatom. Jó lesz ez még.

inFamous

A két tegnapi játék addig pihen. Közben megnéztem, hogy milyen PS3 játékok is jönnek majd hamarosan, amelyek érdekelhetnek.

Tovább »

Programok beszerzése

Mostanában elég korán fel bírok rettenni (ma olyan 3 körül, utána volt még kis alvás). Nem tudom az okát. Biztos a korral jár. Na, de sebaj. Neteztem, akkor láttam, hogy a tegnapi megkeresésemre visszaírtak, miszerint az enyémek lehetnek az L. A. Noire és a Batman: Arkham Asylum PS3 játékok. Délelőtt ezt bizniceltem le. Az előbbit mindenképpen be akartam szerezni. Ez ha jól emlékszem május 20-án jelent meg. Egy hónappal utána az enyém lett féláron. A másik játéknak a demóját nyomtam, az bejött. Dicsérték többen. Rápróbálok. Nagy veszteség nem ér, ha nem lesz számomra kellemes.

LA Noire Batman

Amikor netezgettem, láttam, hogy kint van az iOS5 béta 2. Huh, belelkesültem, hogy akkor torrent. De a múltkor is felrakás után várta tőlem, hogy legyen a gép beregisztrálva. A béta változatokat fejlesztők kapják meg, ezért fizetni kell, éves szinten $99. Ennyit nem áldoztam volna rá, de találtam egy helyet, ahol $7-ért beregelik. Amazonon keresztül fizettem nekik, az eljárás (fizetés, UDID elküldés, beregelés) egy fél órán belül meg is volt.

Fel is raktam a kicsikét, próbálgatás után lehet írok majd róla.

GéMéLKéRDéS

A gmail-ban alkalmazhatók bizonyos “parancsok” (from, has, in, is, after, filename, label). A fenti kereső mezőbe kell ezeket írni, majd kidobja az általunk keresett dolgokat. Délután felmerült egy olyan probléma, hogy retkes sok levelet hogyan lehet legegyszerűbben törölni? Egy oldalon ugye alapból 50 levelet listáz. Ha mondjuk van 123 ezer mél, akkor 50-100-asával nem korrekt ez időben.

Nem hiszem, hogy nincs erre megfelelő megoldás. Lehet csak én nem találom.

Valakinek erre ötlete? IMAP-ot nem használtam eddig. Lehet ez kellene?

Update (2011-06-24, reggel): tegnap este próbálgattam a mekis Mail progival, IMAP-os leszedéssel egy másik accon. Az a gáz, hogy a törléskor önmagától csinált egy új címkét deleted messages névvel és mindent oda pakolt. Ezzel gyakorlatilag nem lettem előrébb. Mindegy, akkor hagytam a picccsbe. A reggeli jó gondolatok eredményeképpen talán okés a megoldás. Átjöttem wines gépre, raktam fel egy Thunderbird-öt. Ezzel sem törölt automatán, de a beállításokat piszkálva, lehet azonnal törlést beállítani. A gémél frissítése után már nincsenek ott a levelek.

Változatosság

Eléggé változatosra sikerült a mai napom. A kezdetektől a végéig (mostanáig). Van ilyen, nem kell mindig egyformán menni az úton. Reggel jó korán keltem, nem is értem miért. Egyébként annyira szeretem a nyári reggeleket. A kicsi hüvi a meleg szoba után jól tud esni. Ebédkor elkezdtem nézni a London Boulevard c. filmet. Félúton lelőttem. Nem bejövős nekem. Ennyi elég volt, mindhatni az időt sajnáltam rá utána. Ezt előre nem tudhattam. Közben dinnyét ettem és olyan szintem fáztam a hideg dinnyétől, hogy csak na.

Bebújtam az ágyba és egészen fél 5-ig alvás volt. Érdekes lesz az éjjel így. De majd elütöm az időt. A munkából már nagyon kevés van, aztán szabadság. Keró, filmek, PS3 és könyvek a terv, de nagyon nem tervezek már. Lesz ami lesz.

Tegnap olvastam, hogy a Lion elképzelhető, hogy Clean Install-ra nem lesNz képes. Ez engem eléggé elszomorít. ehogy már egy Snow Leopard Clean Installjára lehessen csakis feltolni. Ez így nem jóság. Még a végén megharagszom az almára.

Tegnap

Megnéztem két filmet tegnap. Mostanában három jót láttam, gondoltam ez nem folytatódhat tovább, meg kell szakítani a sort. Az első még jó is volt (88 perc), de másodikat megszakítottam (Rítus). Ez nem volt jó, sajnáltam rá tovább az időt.

Volt egy nagy kerekezésem is. Irány a város és ott hasítottam. Ez lesz az eljövendő időkben az irány. Onnan meglátom merre tovább. Tervezem a Józsai utat is. Akár többször. Szerencse, hogy a fülemben dübörög a zene, így nem is unalmas. Jó lesz ez.

Este telepítettem a Lion frissítését. Nem vettem észre komoly változást. Két hét és július. Nem tudom mikorra dobják ki a full változatot, de már várom. Remélem minden dolgot lefordítanak, nem csak a fő részeket.

Lion-cavallo

Hétfő este óta jelentősem be vagyok sózva. Ezek az alma szoftverek most nagyon jól fognak jönni. Bár már jönnének. Egyelőre a júliusi Lion fog nálam ütni. Annyira nem bírom, hogy torrentről szedtem egy béta Lion-t.

Lion

Nagyon kellemes lett. Főleg, hogy a nagy hátrányát, a magyar nyelv hiányát végre pótolták. A fordítás a korábbi almás fordításoknál sokkal korrektebb nyelvezetű. A DMG file mérete 3,4 GB-ot foglal el, a hivatalos kiadást is 4-re mondták.

Tovább »

Lemeztelenítés

A tegnapi WWDC nagy bejelentése volt, hogy a Lion (a Snow Leopard utódja) nem fog megjelenni lemezes változatban, csakis letölthető formában. A letöltéshez az App Store-t kell majd használni. Azt ígérik, hogy olyan 4 GB hosszúságon fog csorogni lefelé az adat. Örüljünk ennek a lemeztelen változatnak?

Lion

Tovább »