Fogdosáson túl

Csak úgy alakítottam a mai napomat, hogy 19-re visszamentem a fórumba. Itt két helyen lehetett vásárolni ebből az új iPad-ból: iStyle, MM. 18:56-ra értem a parkolóba. Meg akartam nézni a nyitást az “i”-ben, de már épp nyitva voltak. Arra mentem, de nem láttam se sort, se embereket (nem mentem el teljesen a boltig, csak messziről). Ami még érdekelt, hogy az MM-ben van-e. Délelőtt ugyan voltam, de nulla kiplakátolás és egyéb dolog. Azt hittem nem lesz. Beérve két kirakott példány fogadott: egy fekete és egy fehér. Nulla, azaz nulla érdeklődés körülöttük. Az ott dolgozók simogatták (a Sony-s srác is eléggé elvolt a géppel).

Megjelenés

Először a fehérhez jutottam hozzá. Meg kell mondjam, nem vészes a fehér pad. A kereten lévő ujjlenyomatok egyáltalán nem látszanak rajta, sajnos a feketén ott vigyorognak. Nagyon kellemes a fogásuk az új gépeknek. Igazából nem sok súlycsökkenés van, de mégis kézben kellemesebb az egész összbenyomás, fogás. A kamerával fotóztak a srácok, ezt én nem látom nagy számnak, pedig van egy MM boltban fény. De a kamera része valamiért nem izgat annyira. A menük mintha picit gyorsabbak lennének, azért a két magos proci dolgozik rendesen. Az első széria hátoldala, a alu rész nekem sokkal jobban bejön. De nincs mit tenni, ez lett.

Akik sorban álltak akárhol is, azok nyugodtan 19:01-kor odamehettek volna egy ilyen boltba és a fizetéssel együtt 10 percet kellett rászánni a dologra.

Jó gép, örülök, hogy lett Tazinak ilyen!

Killzone 3 platina

A GT5 platija után vettem meg a játékot. Aztán letoltam normál szinten. Mivel most nincs semmi más, amivel a kis szabadidőmet elüthetném, így nekikezdtem az Elite fokozatnak.

Killzone 3 - platina

Meglepődve tapasztaltam, hogy eléggé könnyen megy a játék. Gyakorlatilag ezt is 2-3 délután megcsináltam. Utána ránéztem a trófeákra. Vagy 10 db volt, amit online meccseken kell teljesíteni. Ez kicsit meghátrálásra késztetett: az online meccsek nem nagyon szoktak menni.

Pénteken kicsit nekiláttam a hiányzó trófeáknak, egészen jól haladtam. Mára néhány online maradt, amiket sikeresen legyűrtem.

Azt kell mondani: ez volt talán a legkönnyebb platina. Mind időben, mind nehézséget tekintve. Gyakorlatilag egy héten belül simán platizható, sőt, jóval hamarabb is. De én csak akkor küzdöttem vele, amikor kedvem volt hozzá.

Ez a 13. platinám.

Böngészés a böngészők között

A héten kiadták a Firefox 4 RC-jét (letöltés). Fel is tettem a Tosira. Egész jónak tűnt. Aztán most reggel az iMac-re is. Itt már nem olyan a felület az OS X-es sajátosságok miatt. Nem szeretem, ha pixelsorokat vesznek el tőlem a böngészés során. Sajnos a Firefox az, ami a legtöbbet lenyúlja. Tudom ez másnak nem gáz, én valamiért szeretem, ha minél nagyobb felületen böngészhetek. Az ACID3 teszten sem teljesít úgy, mint a Safari vagy a Chrome. Azt hiszem, nekem marad a Chrome. Kellemes felület, kiterjesztésekben is okésak vannak már hozzá. Gyors. Szeretem. Ha csak ennyit ad a FF, akkor nem térek vissza rá, pedig volt idő, amikor csakis az volt netre nálam.

Nem nagyon értem, hogy miért kell a title résznek egy full sor meki alatt? Ki nézegeti ezt? Egy teljes sornyi felület megy veszendőbe ezzel. Tudom, lehet oda jó és okos dolgokat írni, de számomra ezek nem annyira fontosak. A Chrome megoldása sokkal szimpibb. A másik ami nem értek, hogy minek a kereső beviteli rész? Van a címsor és ott mindent megoldasz (lsd. Chrome). Ja, van egy harmadik: a scrollbar. Annyira értelmetlenül vesz el a vízszintes felületből, hogy iszonyat. Úgy kell ezt, mint az iPhone és iPad esetében. Nincs ott, amíg görgeted, látszik egy kicsit. Azt hiszem a Lion már ilyen lesz. Hátha a Windows is átveszi egyszer.

Killzone 3

Ezt a megjelenéskor be akartam szerezni, de előttem állt még a GT5 (a múlt vasárnap készen lett a platina). Meg néha, ha kicsit várok, akkor nem teljes árban tudom megvenni, hanem olcsóbban. Erre 10 alatt szántam. Végül a héten (szerdán) sikerült meg is kapjam 9-ért postásan.

Killzone 3

Gyakorlatilag háromszor ültem neki, és a normál szinten ki is végeztem. Majd lehet rámegyek még jobban a további nehézségi fokokra, de a platina ki fog esni, mert online trófeákat is be kellene szerezni hozzá.

Nem baj. Ez is marad. Hátha egyszer lesz 3D-s tévém, ill. Move irányító. Jó volt, ajánlom mindenkinek. Kicsit rövid volt, néha a színekkel nem voltam megelégedve – túl harsányak néhol.

Közben meg jó idő lett. Az ablakok nyitva. Jöhet a tavasz!

40/40

Ma délután elértem a 40/40 szintet. Ezzel nem csak az A-spec, hanem a B-spec is ki van maxolva. Hiányzik még két 40-es utáni 24 órás Nür meccsek. Ezek után jöhetnek a trófeák, ami még kell.

40/40