Motoszkált a fejemben

Kicsit sűrű volt a nap. Talán még annyire nem is, csak most így este esik így. Mindegy, kell ilyen is. Munkálkodás, majd itthon net. Elmentem egy játékért, végre megvettem a Little Big Planet-et. Ezt mindenképpen meg akartam már szerezni és most jó árban tudtam, igaz használtan, de a kutttttyát nem érdekli, hogy már kibontotta valaki. Ez is olyan játék, hogy majd rá kell gyúrni, nem sietek vele. Van a spájzban még más is (Dead Space, Mirrors Edge) A nyári hőségre be is ütemezem majd. Sokszor van úgy, hogy a fenének van kedve kimenni a döbbenet melegbe.

A nagy üzlet után levágtam a füvet. Jó nagy volt már, pedig nemrég nyírtam. A füvezés a Viszockíj CD-re ment. Brutálisan bejön, a reggeli durúzsolás eredménye, hogy ezt választottam. Jó volt. Most kicsit pihegek, nyomok egy pizzát, azt megúsztatom egy kis hideg malátalé folyadékban.

Szép az este.

Ma kicsit link voltam

Amikor az embernek dolgoznia kellene, akkor a legédesebb a mással való foglalatosság. Így történt ez ma velem is. Reggel jó időben keltem, kicsit net. Aztán visszamásztam az ágyba, egészen 10-ig. Tiszta jó volt: nyitott ablak, jó levegő. Aztán elkezdtem a munkát, kicsit csináltam is. Ebéd után meg már minden bajom volt. Csináltam én mindent, csak a fontos dolgot nem.

Alakítottam a Linkz-en is. Az már régóta olyasmi kinézetű, ráadásul néhol a kódba is bele kellett nyúlni. Kicsit pofásabb és átalakított lett. Van még ötletem a linkekkel kapcsolatban, de azt jelentősen át kell gondolni. Nem bírok néha megammal és csinálom. Magam miatt. Most hoztam egy sört és várom a választási műsorokat.

Egerészés

Azt hiszem tegnapelőtt merült le a mágikus egerem, de nem volt itthon AA-s elem. Bedugtam egy USB-s változatot és azzal használom a gépet. Most viszonylag több ideig tologattam. Rendesen elfáradt a kezem. Ez egy Toshiba egér, jól elszoktam a görgőzéstől meg a magas mérettől. Kényelmetlen a kezemnek. Eleinte a mágikussal voltam így. Rendeltem az előbb telefonon két elemet. Remélem estére visszakapom a drótnékülimet.

(Az elem megérkezett, máris használom.)

Durvaságok

A fórumon ilyenképeket linkel egy rosszarcú! Oszt aludjak jól? Így búzasörrel egészen öööö izés lettem. Ezek már korhatáros gondolatok… Tessék menni aludni! Az alábbi képek a nyugalmat rendesen megzavarják. Szívgyógyszert szedőknek semmiképp nem ajánlom. Elérte az erkölcsi fertő az oldalt. Pornószájt nyílt ballornál.

18 Tovább »

Tavaszi hidegeskedés

A tegnapi napon levágtam a füvet. Az iszonyatosan sok eső miatt annyira megnőtt, hogy a nyesés rendesen ráfért már. Lett is egy jó nagy talicskával. Sajnos a gólyahír beköltözött a füvünkbe, meg egyéb gyomok is, melyek (már előre tudom), dacolni fognak a nyári hőséggel. Úgy megfiatalodik az udvar ilyenkor, látszik, hogy laknak. Majd le kell még festeni a kaput, meg néhány dolgot és máris szebbek leszünk.

A kintlét megkívántatta velünk a szalonnasütést. Ezt az este folyamán meg is ütöttük. Jó volt kint, csak a hideg. Ma reggel is olyan napfényre ébredtünk, mint nem is tudom mikor. Ilyenkor mindig a keró jut eszembe, aztán megnéztem a fokot (6 fok van kint), ami kicsit visszarettentett. Na, majd beindul ez.

Rádióaktivitás

Nemrég mekkora hiszti volt a Danubius és a Sláger megszűnésével kapcsolatban. Dudálások és szimpátiamegmozdulások. Azokat sem értettem nagyon. Hozzám nem nőtt egyik sem úgy, hogy nem tudnék nélkülük létezni. Valamiért a CD-ben jobban bízom: olyan zene megy a kocsiban, amit én szeretek. Amikor hallgattam, akkor inkább a Sláger felé húztam. Aztén végük lett. Elindult a két új rádió. Rájuk kaptam. Hogyan is?

Tovább »

Álmosító idő

Nem akar összejönni már a jó idő. Pedig itt az ideje. Most is felvittem a fűtést, fáztam. Ha belegondolunk, akkor az év 12 hónapjából több az, amikor fűteni kell… Na, majdcsak eljön a nyári-hangulat. A tavaszit már követelem!

Jó dolog a napban, hogy kikerültek az új MBP változások. Engem továbbra is a 13-as érdekelne. Ebbe 4 GB RAM, 250 GB-os vinyó került ééééééééés 10 óra akkuidő! Ez nagyon bejönne nekem. Változott a videokártya is. Ja, a 13-asban nem lett i5. Nem baj. Ha valaki szponzorálni akar, küldöm számlaszámot.

nagyon rebesgetik, hogy az új iPhone két kamerás lesz. Ezzel a videohívások is elérhetővé válhatnának. Nem tudom mennyire lenne ez itthon elterjedve. Volt két kamerás telefonom, de 2-3 próbahíváson kívül nem használtam ezt a funckiót. Laptop és Skype vagy GMail Chat. Rinyálnak, hogy az iPad sem kapott kamerát. Oda is minek? Nem lehet olyan jól beigazítani és tartani, mint a notik felnyitott fedelét. Számomra nem sok értelme lenne. Ezért sem sírok.

Kvíz rólam

Azért mi kemény már, hogy az IWIW-en kvíz van rólam! Jött két üzenet ezzel kapcsolatban. Baráti kvíz, rólam. Az IWIW-nek megy ennyire szarul, vagy nekem ennyire jól? Ne szedjek több Béres-cseppet? Egy cseppet sem? Vajon mit kérdezhetnek, ami az IWIW kiváló közönségét fel bírza izgatni rólam. De lehet ehhez is fel kell venni azt az alkalmazást. Nem veszem. Először a Lovehuntert. Vannak akik ebben bíznak. Gondolom nagy vadászat kezdődött és le is lőtték őket.

Tessék menni szavazni! Én is fogok, itt van egy rakás angol szó, amit be kell vágjak.

Nagy csend

…van mától. Jól is van ez így. Segíti az elmét regenerálódni. Sok , fárasztó dolog éri nap, mint nap az embert. Most ki kell kapcsolni és másra koncetrálni. Rájövünk, hogy vannak fontosabbak is. Sok bántás, cikizés egyéb véget ér. Majd jön még, akkor elhisszük, hogy jó lesz nekünk. De jobb nem igazán. Áltatjuk magunkat.

Végre kampánycsend.

1 2