Yesterday

Tegnap átugrottam Nyíregyre, egy kormányt kaptam kölcsön – Driving Force Pro. EGyszer próbáltam kormánnyal a GT4-et, egy pár kör erejéig. Nagyon béna voltam, a többiek elhúztam rendesen. De sebaj. Itt van ez, és próbálgatni fogom. Ma két Events-nél bearanyoztam az eredményemet. A valós beszerzése a tároláson fog elvérezni, hiszen egész jó árban lehet már hozzájutni.

Beugrottam az ottani MM-be. Érdekes nekem ez a dolog, hogy ott mennyivel másabb árak vannak, mint itt. Megvettem Szekeres Adrienn CD-jét. Huh, nagyon jó kis zene. Mostanában az ilyen zenék bejönnek (Zséda, Szulák). Az igazat megvallva, eléggé régen vettem CD-t. Tudja ezt mindenki: internet, MP3. Na jó, de az akkor sem olyan. Szerintem nem jelenik meg olyan sok jó zene, amiért ne lehetne kiadni azt a pár ezer forintot, ezzel is támogatva az előadót. Azt hiszem rá fogok erre állni, nem a megjelenés pillanatában kell hozzájutni, hanem szépe akciósan.

Szemezgetek még egy Red Hot Chilli Peppers duplával is. Az is megvásárlandó számomra.

Az előbb meghallgattam az új Deák Bill albumot. Jó lett. Bill bácsi tud énekelni.

Ki miért használ egy oprendszert?

Sokan szidják/szidjuk a Windows oprendszert, pedig mára már elég sok alternatíva állhat előttünk ennek a kikerülésére.

Why use windows, if you have open doors… to linux…

Az oprendszer használatát a gépünk eléggé meghatározza. Ha valakinek Mac gépe van, akkor ott a Tiger vagy a Leopard. Nagyon szép felület, jól használható – állítólag, személyes tapasztalatom nincs ez ügyben. Amikor próbáltam egy iMac-et, azon simán futott még egy XP is.

PC-s körökben még mindig az ablakokat használják legtöbben. A legnagyobb programtámogatással bír. Ez az operációs rendszer fizetős, mint a többi Microsoft termék.

Mostanában keresgetek olyan programokat, amelyekért nem kell fizetni, ingyenesen használhatók. Mondhatom, amire nekem kell mostanában a PC, szinte mindenre van ingyenes változat, kezdve az MS Office-tól, akár a CD író programokig.

A Linux-szal szemezgetek régóta. Eddig sok problémát jelentett nekem, hogy az ADSL-re nehézkesen lehetett felcsatlakozni, a már megszokott MS betűk telepítése is macerásabb volt. Az Ubuntu kipróbálásakor egy nagyon jó oprendszerre találtam. A programok/csomagok telepítése hihetetlen egyszerű. A frissítéseket lehúzza a netről, egy CD elég hozzá, ha van netes elérésünk. Az ablak és asztalhasználata a Compiz-zal csodákra képes. Az ablakok gumiszerűen mozgathatók, több asztalt használhatunk, melyeket kockaszerűen mozgathatunk. Bele lehet szeretni rendesen.

Aki fél az Ubuntutól és nem akar külön partíciót, winchestert beáldozni, az is könnyedén telepítheti Windows alól is! Sőt, ha nem jön be, vagy kell a hely, akkor le is szedi magát okosan.

Ki miért használja azt az operációs rendszert, ami a gépén van?

Néha változtatni kell

A tegnapi kommentekre itt reagálok.

Néha úgy érzem változtatni kell. Ki kell próbálni mást is, nem feltétlen azért, mert az eddigi rossz. De ha rossz volt, akkor egyértelmű.

Pl. ha a bevizsgálás rossznak mondja – a másik írómat is másodikra találták rossznak – ki a DVD írómat, akkor tuttira nem azt a márkát veszem mégegyszer. Nem és kész.

CsA érkedlődött a telefonnal kapcsolatosan. Nem ismerem a SE telókat igazán, nem tudom mit tudnak és milyen a menüjük. A telefon nekem már annyira nem fontos. Már csak alap dolgok kellenek, amit elvárok. EGy plusz dolog van: szeretek zenére/kabaréra elaludni. MP3-at és rádiót tudjon, kihangosítva is. Azt hiszem ezek már mindegyike tudja. MMS-t alig küldök, a telók fényképezője inkább buli, mint minőség.

Tovább »

Intézkedéseim

Szerda este, mikor a szokásos lefekvéshez készülődvén előkotortam a telefont és kezdtem volna belőni az elalvós zenémet/kabarémat, akkor a telóm bekakk. Volt rá jel korábban is. Egy MMS után akadt ki veszettül, majd este egy telefonálást nem tudtam megszakítani. Elromlott.

Na, gondoltam lehet újat venni. Egy szutyok SE-re gondoltam. Persze az iPhone még itthon nem kapható (hivatalosan).

Próbálgattam a Media Servert a PS3-on, és arra jöttem rá, hogy a HD adásokhoz nem elég a WiFi átvitele. Ezért vettem ma patch kábelt, amivel gyorsabb kapcsolaton tudom kiküldeni a zenéket és filmeket.

Nem mellékesen vettem ma egy 500 GB-os WD-t. Kell az, mert sok anyag gyűlik fel nálam és nincs értelem és nem is akarom kiírni ezeket. Gyűljenek a vinyón.

Ma ismét szerelembe estem… Az Arany Jánoson van egy fehér bolt, aminek a bejáratán két alma díszeleg. Tyűűűűűűűű! Venni kellene olyat! Egy 24-es moncsival van beüzemelve és nagyon szép!

Vámpír

Egy kocsi dudál
Lefékez, beszállok
Mire várunk most?
Nem tudod, meglátod
Ha combon simogatlak én
Azt az egyet szeretném,
Hogy levedd már a gyűrött kabátod

Hova harapok most beléd titokban?
Meleg vér folyik lassan a nyakadra
Mert nincs ma más, csak vérszívás
Semmi csábítás
Mert úgysem kell Belőled más

Előző életemben denevér voltam
Nappal aludtam, éjjel éltem én
Vakon repültem, de Rád találtam
Megharaplak, mert a véred az enyém
Hova harapok most beléd titokban?
Meleg vér folyik lassan a nyakadra
Mert nincs ma más, csak vérszívás
Semmi csábítás
Mert úgysem kell Belőled más

Előző életemben…

Jéghegy

Volt egy blogzásom, amiben a jégtörésről volt szó. Ma ledöntöttem a jéghegyet. Hosszú-hosszú várakozások, alkuk és csalódottság után sikerült eladnom a Pana TV-t. Huh, már idegelt a dolog a másik szobában két tv. Ez be sem volt dugva a 200-ba. Így már egész jó ára volt a Sharp-omnak!

Jó TV volt, nagyon jó képpel és tudással. De így járt… Ma feladtam a Black játékot az egyik GT4-es ismerősnek. Dől a pénz végre! Van még eladó cuccom, majd írom!

Meghalt Antal Imre

Ma reggel, hosszú betegség után elhunyt Antal Imre. Ő vitte sikerre a 27 évvel ezelőtt indult Szeszélyes évszakok-at, a magyar televíziózás egyik meghatározó darabját. A hosszú MTV-s időszak után az RTL Klubon tért vissza, de egészségi állapota nagyon megromlott az utóbbi hónapokban. Több filmben játszott, tévéshow-k kedvelt alakja volt.

Antal Imre

MacBook Air

Szóval tegnap ezt csináltam a gépemből. Kivettem a DVD írót. Kezdem utálni már a PC-ket. Egyszer bedühüdök és veszek egy Mac-et. A DVD írót nem is olyan régen cseréltem, erre nem ír. Pont arra nem jó, amire kellene. Ma megpróbálom garban cserélni. *

Vasárnap volt olyan jó idő (nem esett és ez nagy szám), hogy le tudjam vágni a füvet. Ráfért már a dolog.

* voltam visszavinni, megnézték, de nem oda kell. A régi helyről elköltöztek. Nem tudtam ma beadni. A végén veszek egyet máshol és lekakk az egészet.

1 2